Séta a görög házak között, vízparti andalgás kéz a kézben – mindez a lakodalom előtt néhány nappal megtartott kreatív fotózáson.
Kicsit prózaian így is folytathatnám: a fotózás végén hősünk aráját maga elé ültette a drótszamáron és vidáman tekert tova a szőlőtőkék között.






Egyre gyakrabban kérnek fel minket előfotózásra, amit általában próbafotózásnak vagy esetleg engagement session -nek …what’s power
eljegyzési fotózásnak hívunk. Ez most kicsit rendhagyó volt, mivel a pár baráti társaságával a budapesti éjszakában végzett beható környezettanulmányt, aminek emlékezetessé tételéhez minket hívtak segítségül. Meg néhány söröskorsót.





Fotózás az esztergomi Bazilikánál, tűzijáték, Neoton família koncert és még hosszasan sorolhatnám – Kriszta és Krisztián esküvője igazán bővelkedett az eseményekben. Az esküvőnek egy pazarul feldíszített, Esztergom melletti ötcsillagos szálloda adott otthont. A kreatív fotózást a Bazilikánál kezdtük, majd a szállodában folytattuk, ahol a szertartás után az est hátralévő részében végig fotóztuk a vidám mulatozást is.
Krisztáéknak ezúton is köszönjük a lehetőséget, remélem a képekkel viszonozni tudtuk mindazt a figyelmességet és kedvességet, amivel elhalmoztatok minket!












Erre a megállapításra jutottam, miután tavaly év végén lecseréltem a PC -t és beszerztem egy Apple Imac 27 -et. A felső kategóriás gép minden szempontból felülmúlta a várakozásaimat, mivel kijelzője egyszerűen gyönyörű, az új Snow Leopard operációs rendszerrel pedig a gép gyors és stabil.

Az AGWPJA (Artistic Guild of Wedding Photojournalist Association) a WPJA “művészeti” tagozata. A WPJA -hoz hasonlóan itt is pályázni kell, a tagsághoz különböző kritériumoknak kell megfelelni. Most nyertem felvételt, ráadásul egyelőre csak én képviselem hazánkat ebben a szerveztben.

Valószínűleg idén is sokan fogják felkeresni az Esküvő Kiállítást, melyet ezen a hétvégén rendeznek meg a Kongresszusi Központban. Bár idén kiállítóként nem veszünk részt, azért vasárnap mi is ki fogunk látogatni, ha másért nem, hogy találkozzunk pár ismerőssel. Rendszeres olvasóink pedig Becker Beatrice standjánál a csodaszép ruhák társaságában felismerhetik repülős képeinket, poszter méretben is
.

A télen tartott esküvőnek is megvan a szépsége. Azt vettük észre, hogy egyre nagyobb divat ebben az évszakban is házasodni. Mondjuk ha már téli esküvő, akkor úgy az igazi, ha közben havazik is. A 2009 -es év utolsó esküvőjén mindebből kijutott a párunknak, hiszen pont a szertartás alatt kezdett el szállingózni, majd rövidesen sűrű pelyhekben lódult neki olyannyira, hogy pillanatok alatt vastag hótakaró borította be az utakat, fákat. Így aztán egyértelmű volt, hogy kihasználtuk a lehetőséget, és hangulatos kreatív fotókat készítettünk a hóesésben…

Évi jóvoltából immár a Twitteren is fent vagyunk. A jövőben tehát itt is nyomon követhetitek a velünk kapcsolatos infókat.
Ha szeretnél feliratkozni, klikk ide:
