Úgy vélem kicsit tisztázásra szorul ez a Trash The Dress dolog, mivel szerintem elég sok a félreértés körülötte. Eredetileg a TTD egyrészről a fotósoknak abból az igényből eredt, hogy változatos helyszíneken, újszerű beállításokkal még nagyobb teret nyerhessen a kreativitás, miközben nem kell vigyázni a ruhára. A menyasszony szemszögéből pedig szimbolikus jelzése annak, hogy a örök hűséget fogadott (azaz nem megy többet férjhez) így az esküvő után már úgysincs szükség többé a menyasszonyi ruhára. Bárhogy is van, a hangsúly a kreativitáson van, azon, hogyan tudjuk kiaknázni a lehetőségeket, és nem azon hogy - izgalomba kerülve attól, hogy most aztán mindent lehet - veszünk olcsón egy menyasszonyi ruhát, jól besározzuk vagy összekenjük, lefotózzuk oszt jólvan. A Trash The Dress (szerű) fotózásnak az előnye, hogy nincs megkötve a kezünk, nem kell aggódnunk a ruha miatt, ugyanakkor nem szabad elfelejteni; a főszerepet továbbra is a helyszín, a fotóalany és a koncepció kapja. Jó esetben az eredmény egy újszerű perspektíva, kreatív, izgalmas vagy akár különleges hangulatú fotó.
A kérdésre a válasz elég egyszerű: a szertartásokon, eseményeken ketten, két nézőpontból fotózunk. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt; hazánkban ugyan kevésbé, de nyugatabbra egészen megszokott, hogy többen fotóznak szinkronban egy esküvőn. Idén lesz olyan belga és angol esküvőnk is, ahol ez kifejezett kérdés volt. Mi szól a szinkron fotózás mellett? Nos, az egyik viszonylag egyszerű ok, hogy véletlenül se fordulhasson elő, hogy egy fontos, kiemelt mozzanatról lemaradjunk. Egyszerre, mindenhol ugyebár nem lehet ott lenni, főleg ha az események több, különböző helyen párhuzamosan történnek. Ekkor nagy előny, ha többen vagyunk a “terepen”. Ez még persze nem szinkron fotózás, hiszen ezekben az esetekben nincs szükség különösebben összehangolt munkára; ilyenkor csak egyszerűen ketten fotózunk két helyszínen. “Szinkron” fotózássá az olyan pillanatoknál válik, mint például a szertartásokon a bevonulás, vagy a gyűrűk felhúzása, ahol az események gyorsan követik egymást. Ezekben az esetekben összehangoltan, gyorsan tudunk igazodni a helyszín adottságaihoz, és ami a legfontosabb: különböző stílusban és nézőpontokból rögzítjük az eseményeket.
Hejehuja – dínomdánom
A többi eseményen, vacsorán szintén folyamatosan, szinkronban dolgozunk. Jómagam inkább reflexben vagyok erősebb -fotóriporteri gyakorlattal ez munkahelyi “ártalom”- Évi, a társam jobban szereti a dolgokat “cizellálni”.
A címben írt felszólítás persze nem kötelező, ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az esküvő fotózásnál nincsenek kőbe vésett szabályok. Nem muszáj a hagyományos tradíciókat követve ünnepélyesnek és visszafogottnak lennünk: lehetünk úgy is kreatívak ha spontának vagyunk. A helyszín általában mindig adott, és hogy mit hozunk ki ebből, az a fantáziánkra van bízva. Van úgy, hogy nem kell erőltetnünk annyira a pózokat és manírokat, főleg ha nincsenek a közelben romos épületek, high-tech tárgyak, szjupeh fények 
. Ja és a félreértések elkerülése végett: a cipő levétele még nem trash-the-dress!
A dolgokat sablonokba rendezni és mindent elkeresztelni valahogy; alapvető emberi szükséglet és valóban segít eligazodni a világban. Ugyanakkor személy szerint soha nem voltam híve a túl szigorú kategóriáknak, mivel egy bizonyos idő után korlátok közé szorítja az embert és gátat szabhat az alkotói szabadságnak. Vegyük például az esküvőfotózás két megközelítését górcső alá, jelesen az esemény riportszerű rögzítését -vagy dokumentarista ábrázolását, ahogy tetszik- illetve a kreatív fotózást. Úgy hangzik, mintha a riportban nem lennénk “kreatívak” ami nem igaz, sőt: ha úgy vesszük, a riportban kell csak igazán kreatívnak lenni a szó klasszikus értelmében. Az alapvető különbség tehát a fotózandó téma megközelítésének módjában van – az első esetben nincs, vagy alig van kontroll a téma felett, a második esetben annál inkább, bár az utóbbi ettől önmagában még nem lesz “kreatív”, inkább csak “beállított”. Miért is? Ha a az asszonyt lefotózom a Szent Márk téren az oszlopnak támaszkodva, vagy – hogy a témánál maradjunk – a menyasszonyt koncepció nélkül, egy fa mögül kikandikálva az lehet egy jól beállított, jól exponált kép, de egy mai, vizuálisan tájékozottabb személő számára már nem kap plusz töltést, azaz nem lesz “kreatív”. A kreativitásban ugyanis benne van, hogy ötletes és formabontó, akár kicsit rendhagyó megvalósítással állunk szemben. Paradox módon, a kreativitás legfőbb ellensége pont a kreativitás kategóriába szorítása. Ráadásul, ha három, hasonló kivitelezésű dolog után mi is elkészítünk egy negyediket, akkor az, bármennyire szeretnénk, már nem igazán lesz kreatív. Ez persze nem baj, de jó ha tudjuk: amit ma “kreatívnak” nevezünk, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is annak fogjuk nevezni, de ihletadója lehet egy következő megvalósításának. Varietas delectat. Ettől válik színessé, érdekessé ez a műfaj.
