Varga Csaba fotográfus blogja » műhelytitkok

Canon 5D Mark II és az AF

Csaba — Sat, 17 Jul 2010 14:10:12 +0000

5D Mark II. Full frame, magas ISO-nál alacsony képzaj, stb. Ez mind szép és jó, de mi a helyzet az AF-jével? Jó pár helyen olvastam, hogy lassú, főleg az oldalsó AF pontokon, mivel azok nem keresztszenzorosak. Ebből a szempontból a régi 5D AF rendszerén valóban nem sokat változtattak. A tesztekben olvasottak kicsit elbizonytalanítottak, tartottam tőle, hogy esküvőkön, gyakran kevés fény mellett az 5D Mark II AF -je problémás lesz, főleg az 1D -k hez szokott reflexeim mellett. Ettől függetlenül úgy gondoltam, a puding próbája az evés: jártam más cuccal is úgy, hogy a kritikák ellenére nekem mégis bejött. Beszereztem tehát egyet. Jó lesz segédváznak, az 1D Mark III mellé.

Nos, bátran kijelenthetem, hogy az 5D Mark II jó pár “bevetés” után kiválóan teljesített az esküvőkön. Én nem tudom, hogy az AF miatt fanyalgók valóban életszerű körülmények között tesztelték -e (azt nem hiszem, hogy az én példányomban valamiért pontosabb lenne az AF) de én egészen gyenge fényviszonyok között sem tapasztaltam kirívó AF pontatlanságot, vagy lassulást az 1D Mark III-hoz képest. Legalábbis a középső AF szenzoron nem. Az oldalsó AF pontokkal már más a helyzet. Mivel az 5D Mark II -ben az oldalsó AF pontok nem keresztszenzorosak, kétség kívül előfordul egyszer-egyszer, hogy keresgeti az élességet ott, ahol az 1D Mark III egyből rááll. Az 5D Mark II oldalsó AF pontjait egyébként sem lehet az 1 D Mark III al egy lapon említeni: mivel ezek annyira közel vannak a középső ponthoz az 5D mark II -ben, szinte nem is érdemes használni őket. Ezt azonban nem tartom akkora problémának: egyszerűen az a kérdés, mit fotóz az ember és hogyan komponál. Az 1D Mark III lehetőséget biztosít az oldalsó AF pontok praktikus használatára a keresztszenzorok és a szélesebb elhelyezés miatt ( a “családban” van egy 7D is, itt is hasonló a helyzet, kiváló az AF -je az oldalsó pontokon is). Általános helyzetekben azonban a középső AF pontot a témára állítani majd átkomponálni a képet gyorsabb, mint az oldalsó AF pontot “áttekerni” és úgy komponálni. Más esetekben, gyorsan mozgó témáknál (pl. sport), gyakran lehet szükség az oldalsó AF pontokra is a téma követésénél. Itt a keresztszenzorok miatt egyértelműen megmutatkozik az 1D Mark III követő AF -jének előnye. No de mennyit használja az ember egy esküvőn a követő AF -et szélső AF ponton? Mert az eltérés csak itt számottevő, a középső AF ponton már nincs markáns különbség az 1D Mark III és az 5D Mark II között.

Az 5D Mark II magasabb ISo-nál alacsonyabb képzajt produkál és szebb a színdinamikája. A magas ISO kimondottan jól jön az esküvőkön gyakran elforduló gyengébb fényviszonyok között (templombelsők, termek, vacsora helyszínek stb.). Tapasztalataim szerint az esküvőkön, főként a kreaív fotózáson kiválóan funkcionál az 5D mark II, az AF -je pedig – ha nem használok követő AF-et – tökéletesen megfelel az elvárásaimnak.

Fotóművész? Szaki? Vagy egyszerűen csak “szógáttató”?

Csaba — Sat, 19 Jun 2010 14:10:58 +0000

Ugye ismerős a vicc? A mackó elindul az erőben, hogy találkozzon a rókával, közben meg így gondolkodik: vajon ha találkozunk, hogyan szólítsam… Róka úr? Róka koma?…. vagy egyszerűen csak lerókázzam?

Általában az ilyen macit a naiv jóindulat vezérli, mondván még sosem volt dolga rókával, így érthető a dilemmája, tévedése adott esetben megbocsátható. Vagy már találkozott rókával, de azzal a fajtával, amelyik szoros rokonságban áll a hiénával – aki mindent ajánl, mégis keveset ad és azt is rosszul. Őt a maci jogosan rókázza majd le a mese végén.

Aztán van a naccságos-méltóságos maci, aki meg mindenkit egyből lerókáz, mert ilyen a természete. Neki az a meggyőződése, hogy ő a legnagyobb állat a világon. Valóban te vagy a legnagyobb állat a világon – mondja általában erre a tapasztalt róka, aki miközben bólogat, ravaszul somolyog a bajsza alatt és oszt – szoroz. Nincs ezzel semmi baj, a világ régóta így működik, zsák a foltját ugyebár.

Meg aztán nem minden róka ilyen ravaszdi, van közöttük tisztességes, tehetséges, elhivatott fajta is. Persze még az ilyen jóravaló róka szájából is kicsúszhat egy-egy úrhatnám macival való találkozás után, hogy b*meg medve a porszívódat…

Az almában több a vitamin…

Csaba — Fri, 19 Feb 2010 18:49:11 +0000

Erre a megállapításra jutottam, miután tavaly év végén lecseréltem a PC -t és beszerztem egy Apple Imac 27 -et. A felső kategóriás gép minden szempontból felülmúlta a várakozásaimat, mivel kijelzője egyszerűen gyönyörű, az új Snow Leopard operációs rendszerrel pedig a gép gyors és stabil.

Fényjáték

Csaba — Mon, 28 Sep 2009 10:39:33 +0000

Egy verőfényes nyári délután, amikor javában fotóztam az ifjú párt a templom előtt, miközben a fény a hátuk mögül gyönyörű élfényt adott a sziluettjüknek odalépett hozzám egy úr, rátette a kezét a vállamra és így szólt: fiatalember… nappal szemben nem fotózunk… Minden bizonnyal a jóindulat vezérelte, amikor megosztotta velem ezt a jó tanácsot, miután hosszasan figyelte ügyködésemet. Valóban, talán az egyik legelső lecke, amit mindenki megtanul amikor először fényképezőgépet vesz a kezébe, hogy abból nem lehet baj, ha a hátunk mögött van a nap amikor fotózunk. Kétség kívül egyszerűbb… Ugyanakkor érdemes kipróbálni, mennyivel izgalmasabb képeket készíthetünk akkor, ha kicsit bátrabban kezeljük a fényforrásunkat, és az oldalról érkező oldalfényt vagy súrolófényt esetleg a hátulról érkező ellenfényt felhasználjuk a kompozíciónkban. Általánosan érvényes, hogy ha a fény nem szemből, hanem oldalról esik a témánkra, akkor plasztikusabb lesz a kép, és ez egyre karakteresebben jelentkezik ahogy a fényforrás szöge nő, 90°-tól felfelé pedig már ellenfényről beszélünk. Az oldalról érkező fények az erőteljes árnyékokkal dinamikussá teszik a képet, a témánkon túl keményen jelentkező árnyékokon pedig segíthetünk derítőlappal esetleg vakus derítéssel. Ellenfény esetében két lehetőségünk van a kompozíciótól függően; vagy hagyjuk a témánkat “bebukni” (ez esetben még rá is segíthetünk rövidebb expozícióval) így szép sziluett fotót készíthetünk, vagy visszaderítünk a témára, és kihasználhatjuk, hogy a hátulról-oldalról beeső fény témánk kontúrján hangulatos élfényeket képez.

Trash The Dress : nem a ruha teszi az embert

Csaba — Tue, 28 Jul 2009 21:08:40 +0000

Úgy vélem kicsit tisztázásra szorul ez a Trash The Dress dolog, mivel szerintem elég sok a félreértés körülötte. Eredetileg a TTD egyrészről a fotósoknak abból az igényből eredt, hogy változatos helyszíneken, újszerű beállításokkal még nagyobb teret nyerhessen a kreativitás, miközben nem kell vigyázni a ruhára. A menyasszony szemszögéből pedig szimbolikus jelzése annak, hogy a örök hűséget fogadott (azaz nem megy többet férjhez) így az esküvő után már úgysincs szükség többé a menyasszonyi ruhára. Bárhogy is van, a hangsúly a kreativitáson van, azon, hogyan tudjuk kiaknázni a lehetőségeket, és nem azon hogy - izgalomba kerülve attól, hogy most aztán mindent lehet - veszünk olcsón egy menyasszonyi ruhát, jól besározzuk vagy összekenjük, lefotózzuk oszt jólvan. A Trash The Dress (szerű) fotózásnak az előnye, hogy nincs megkötve a kezünk, nem kell aggódnunk a ruha miatt, ugyanakkor nem szabad elfelejteni; a főszerepet továbbra is a helyszín, a fotóalany és a koncepció kapja. Jó esetben az eredmény egy újszerű perspektíva, kreatív, izgalmas vagy akár különleges hangulatú fotó.

Szinkron fotózás. Hogyan?

Csaba — Fri, 08 May 2009 06:44:10 +0000

A kérdésre a válasz elég egyszerű: a szertartásokon, eseményeken ketten, két nézőpontból fotózunk. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt; hazánkban ugyan kevésbé, de nyugatabbra egészen megszokott, hogy többen fotóznak szinkronban egy esküvőn. Idén lesz olyan belga és angol esküvőnk is, ahol ez kifejezett kérdés volt. Mi szól a szinkron fotózás mellett? Nos, az egyik viszonylag egyszerű ok, hogy véletlenül se fordulhasson elő, hogy egy fontos, kiemelt mozzanatról lemaradjunk. Egyszerre, mindenhol ugyebár nem lehet ott lenni, főleg ha az események több, különböző helyen párhuzamosan történnek. Ekkor nagy előny, ha többen vagyunk a “terepen”. Ez még persze nem szinkron fotózás, hiszen ezekben az esetekben nincs szükség különösebben összehangolt munkára; ilyenkor csak egyszerűen ketten fotózunk két helyszínen. “Szinkron” fotózássá az olyan pillanatoknál válik, mint például a szertartásokon a bevonulás, vagy a gyűrűk felhúzása, ahol az események gyorsan követik egymást. Ezekben az esetekben összehangoltan, gyorsan tudunk igazodni a helyszín adottságaihoz, és ami a legfontosabb: különböző stílusban és nézőpontokból rögzítjük az eseményeket.

Hejehuja – dínomdánom

A többi eseményen, vacsorán szintén folyamatosan, szinkronban dolgozunk. Jómagam inkább reflexben vagyok erősebb -fotóriporteri gyakorlattal ez munkahelyi “ártalom”- Évi, a társam jobban szereti a dolgokat “cizellálni”.

Le a cipővel!

Csaba — Fri, 08 May 2009 05:42:19 +0000

A címben írt felszólítás persze nem kötelező, ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az esküvő fotózásnál nincsenek kőbe vésett szabályok. Nem muszáj a hagyományos tradíciókat követve ünnepélyesnek és visszafogottnak lennünk: lehetünk úgy is kreatívak ha spontának vagyunk. A helyszín általában mindig adott, és hogy mit hozunk ki ebből, az a fantáziánkra van bízva. Van úgy, hogy nem kell erőltetnünk annyira a pózokat és manírokat, főleg ha nincsenek a közelben romos épületek, high-tech tárgyak, szjupeh fények . Ja és a félreértések elkerülése végett: a cipő levétele még nem trash-the-dress!

Riportról és kreativitásról…

Csaba — Thu, 07 May 2009 11:28:20 +0000

A dolgokat sablonokba rendezni és mindent elkeresztelni valahogy; alapvető emberi szükséglet és valóban segít eligazodni a világban. Ugyanakkor személy szerint soha nem voltam híve a túl szigorú kategóriáknak, mivel egy bizonyos idő után korlátok közé szorítja az embert és gátat szabhat az alkotói szabadságnak. Vegyük például az esküvőfotózás két megközelítését górcső alá, jelesen az esemény riportszerű rögzítését -vagy dokumentarista ábrázolását, ahogy tetszik- illetve a kreatív fotózást. Úgy hangzik, mintha a riportban nem lennénk “kreatívak” ami nem igaz, sőt: ha úgy vesszük, a riportban kell csak igazán kreatívnak lenni a szó klasszikus értelmében. Az alapvető különbség tehát a fotózandó téma megközelítésének módjában van – az első esetben nincs, vagy alig van kontroll a téma felett, a második esetben annál inkább, bár az utóbbi ettől önmagában még nem lesz “kreatív”, inkább csak “beállított”. Miért is? Ha a az asszonyt lefotózom a Szent Márk téren az oszlopnak támaszkodva, vagy – hogy a témánál maradjunk – a menyasszonyt koncepció nélkül, egy fa mögül kikandikálva az lehet egy jól beállított, jól exponált kép, de egy mai, vizuálisan tájékozottabb személő számára már nem kap plusz töltést, azaz nem lesz “kreatív”. A kreativitásban ugyanis benne van, hogy ötletes és formabontó, akár kicsit rendhagyó megvalósítással állunk szemben. Paradox módon, a kreativitás legfőbb ellensége pont a kreativitás kategóriába szorítása. Ráadásul, ha három, hasonló kivitelezésű dolog után mi is elkészítünk egy negyediket, akkor az, bármennyire szeretnénk, már nem igazán lesz kreatív. Ez persze nem baj, de jó ha tudjuk: amit ma “kreatívnak” nevezünk, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is annak fogjuk nevezni, de ihletadója lehet egy következő megvalósításának. Varietas delectat. Ettől válik színessé, érdekessé ez a műfaj.