Barbarát jó fotózni. Nem csak azért, mert csodásan néz ki. No persze azért is, de nem ez a lényeg: a kamera egyszerűen neki lett kitalálva. Csak hagyni kell őt kibontakozni a fényképezőgép előtt, cserébe minden képbe beleviszi színes egyéniségét és természetes báját. A Fővárosi Állatkert Japán Kertjében töltöttünk el egy délutánt kreatív fotózással.











Gyakran mondom a pároknak, hogy az esküvő eseményeinek sorában az előkészületek, sminkelés, ruha igazítás olyan témák, ahol a fotós igazán kibontakoztathatja kreativitását. Sok jó zsurnaliszta képet lehet ilyenkor készíteni, ezt tehát nem célszerű kihagyni. Attiláék esküvőjén sem maradtak el ezek a pillanatok, ráadásul a menyasszony és a vőlegény készülődését párhuzamosan fotóztuk. Szemben sok izgulós párral rajtuk nyomát sem láttuk az izgalomnak, ami a mi dolgunkat is megkönnyítette. Ezután szertartás a Barabás villában, kreatív fotózás a barátokkal, majd fergeteges buli következett. Itt kiemelném Petit a DJ-t, akinek zenei kvalitásánál és kimeríthetetlen repertoárjánál csak fáradhatatlansága volt nagyobb. Mi Évivel többször is megállapítottuk az est folyamán, hogy a Red Bull is simán felfedezhetné magának
.










