Archívum

november, 2009 archívuma

Stílus és elegancia

november 29th, 2009 1 hozzászólás

Dani és Dorka bebizonyította számunkra, hogy meg lehet úgy is szervezni egy esküvőt, hogy közben az ember nem rokkan bele az idegeskedésbe. Nem kell mindenképpen a legapróbb részletekig kidogozott forgatókönyv sem, és nem feltétlenül a nagy létszám a jó hangulat záloga. Sőt…

Danival 3 nappal az esküvő előtt még beszéltem egy utolsót, röviden még egyszer átvettük, hová és mikor kell majd érkezünk, majd közölte, innentől át lesz irányítva a telefonja a kolléganőjére, őt már nem lehet elérni. Ugyanis Dorkával, a menyasszonyával elmennek pihenni. Így történt, hogy Daniék az esküvőjük előtti éjszakán nem otthon izgultak a másnapi „megpróbáltatások” miatt, hanem egy wellness szállodában kényeztették magukat. Az eredmény?  Másnap egy kisimult arcú, pihent párral kezdtük a kreatív fotózást, és ez a nyugalom és meghitt hangulat kísérte végig a szertartásokat is. Mindkettőjükön látszott, hogy ők egymásért vannak itt és ezek tényleg az ő pillanataik. A gyönyörű rusztikus környezetben megtartott polgári esküvőről, a templomi szertartásról, majd szertartásokat követő gourmet vacsoráról a budai várban összességében a következő jelzők jutottak eszembe: letisztult stílus és kifinomult elegancia. Ilyen egy esküvő, ahol nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

DD_010

Categories: sztorik Tags:

Weboldal változtatások

november 19th, 2009 2 hozzászólás

Véget ért az idei esküvő szezon. Van ugyan még esküvő hátra idén, de azért ez már korántsem a „hajtós” szakasz. Készülünk a jövő évre, válaszolgatunk a 2010 –es megkeresésekre, és kicsit ráncba szedjük magunkat. A honlapra új galéria került fel, és egyelőre pauzáltam a portfóliót. Úgy döntöttünk ugyanis Évivel, hogy rövidesen elindítunk egy közös weboldalt és a portfoliót Guy Fletcher zenéjével oda fogjuk feltenni – a képeket is frissítve. Másik lapot is indítunk, ez kifejezetten a divatfotóknak készül majd. Szóval nem unatkozunk…

weblap

Categories: aktualitások Tags:

Kérdezzetek – válaszolok

november 5th, 2009 Nincsenek hozzászólások

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Nők Lapja Esküvő online magazin felkért esküvőfotós szakértőjének. Némi gondot okozott a bemutatkozó oldalra beküldendő kép elkészítése, mivel sok más fotóshoz hasonlóan nekem is megvan az a heppem, hogy csak a fényképezőgép innenső oldalán szeretek állni. A magazint egyébként bátran ajánlom figyelmetekbe (aki a Nők Lapja Cafét olvassa, biztos találkozott már vele). Tőlem meg nyugodtan lehet kérdezni esküvő fotózás témában a jövőben ezen az oldalon is.

nle

Categories: aktualitások Tags:

Magyar Esküvő Magazin fotózás

november 3rd, 2009 Nincsenek hozzászólások

Túl vagyunk az Esküvő Magazin téli számának fotózásán. Szokás szerint divatot fotóztunk, nagyon szép modellekkel, szuper helyszínen. No de nem árulok el többet, a decemberben megjelenő magazinban a kíváncsiak úgyis megtalálhatják majd, hogy mit alkottunk…

eskuvomagazin

Categories: aktualitások Tags: