Riportról és kreativitásról…
A dolgokat sablonokba rendezni és mindent elkeresztelni valahogy; alapvető emberi szükséglet és valóban segít eligazodni a világban. Ugyanakkor személy szerint soha nem voltam híve a túl szigorú kategóriáknak, mivel egy bizonyos idő után korlátok közé szorítja az embert és gátat szabhat az alkotói szabadságnak. Vegyük például az esküvőfotózás két megközelítését górcső alá, jelesen az esemény riportszerű rögzítését -vagy dokumentarista ábrázolását, ahogy tetszik- illetve a kreatív fotózást. Úgy hangzik, mintha a riportban nem lennénk “kreatívak” ami nem igaz, sőt: ha úgy vesszük, a riportban kell csak igazán kreatívnak lenni a szó klasszikus értelmében. Az alapvető különbség tehát a fotózandó téma megközelítésének módjában van – az első esetben nincs, vagy alig van kontroll a téma felett, a második esetben annál inkább, bár az utóbbi ettől önmagában még nem lesz “kreatív”, inkább csak “beállított”. Miért is? Ha a az asszonyt lefotózom a Szent Márk téren az oszlopnak támaszkodva, vagy – hogy a témánál maradjunk – a menyasszonyt koncepció nélkül, egy fa mögül kikandikálva az lehet egy jól beállított, jól exponált kép, de egy mai, vizuálisan tájékozottabb személő számára már nem kap plusz töltést, azaz nem lesz “kreatív”. A kreativitásban ugyanis benne van, hogy ötletes és formabontó, akár kicsit rendhagyó megvalósítással állunk szemben. Paradox módon, a kreativitás legfőbb ellensége pont a kreativitás kategóriába szorítása. Ráadásul, ha három, hasonló kivitelezésű dolog után mi is elkészítünk egy negyediket, akkor az, bármennyire szeretnénk, már nem igazán lesz kreatív. Ez persze nem baj, de jó ha tudjuk: amit ma “kreatívnak” nevezünk, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is annak fogjuk nevezni, de ihletadója lehet egy következő megvalósításának. Varietas delectat. Ettől válik színessé, érdekessé ez a műfaj.
