Az esküvői fotózás mellett gyakran teszek eleget más típusú felkéréseknek is. Ilyen például a divatfotózás és a portréfotózás, portfólió fotózás is. Ilyen témájú képeimmel egyébként rövidesen találkozhattok majd az új, erre a célra kialakított weboldalon, addig is íme pár fotó, mely a legutóbbi portfólió fotózás alkalmával készült, egy kedves leányzó, Dominika felkérésére. A fotózást kint kezdtük és a szeles időjárás sem vette el a kedvünket. A változatosság jegyében olyan portfólió összeállítása volt a célunk, ahol Dominikát több koncepcióban mutatjuk be. A kidolgozott fotókból a végén egy hanulatos Fine Art albumot állítottunk össze.



A kreatív vagy beállított fotózást legtöbben az esküvő napján próbálják beilleszteni a napi programba. Az indok általában az, hogy kinek van kedve kétszer sminkest, fodrászt hívni – nem beszélve az esküvői ruháról. Mégis azt mondom, megéri áttenni a kreatív fotózást egy esküvő előtti vagy utáni napra. Jóval több időnk van mindenre, nincs stressz, nem kell sietni. Ha ez mégsem megoldható, legalább egy próbafotózást célszerű tartani egy tetszőleges helyszínen, ahol időkorlát nélkül, stresszmentesen fotózhatunk pár órát. Így van időnk “munka közben” megismerni egymást és lehetőségünk van összehangolódni még az esküvő előtt. Ez, ha úgy tetszik, lehet egy eljegyzési fotózás vagy engagement-session (röviden e-session) is, az eredmény ugyanaz: klassz kreatív fotók. Higgyétek el, megéri.

Baráti társaságunk javarészt házas, de több olyan is akad, aki még a nagy esemény előtt áll. A minap egyik kedves szingli ismerősömmel beszélgettünk az esküvői fotókról. Két nagy sóhajtás között nagy bociszemekkel elrebegte, hogy bár neki nagyon tetszenek a fotóink, de akárhányszor nézegeti, mindig csak arra tud gondolni, hogy róla biztosan nem lehetne ilyen fotókat csinálni. Persze megnyugtattam, hogy ez nem így van, de mondatával bogarat ültetett a fülembe. Vajon hányan lehetnek azok, akik epekedve nézik a jobbnál-jobb fotókat különböző weboldalakon, de nincs elég önbizalmuk ajánlatot kérni? Hát innen üzenem minden érintettnek, hogy tegye nyugodtan félre a félelmeit, és higgye el, hogy bárkiről lehet jó fotót csinálni!
Az esküvő egy speciális nap. Egy olyan alkalom az életben, amikor minden lány szeretné megmutatni a legszebb arcát, oltár elé vonulni habos-babosban, a kedves szájára nyomni a csókot igen után, gyertyafény-keringőzni a násznép gyűrűjében és felvágni a három emeletest. Ha már minden egyéb kellékből a legjobbat választod, miért vonakodsz profit hívni, hogy ezt megörökítse? Nem kell szupermodellnek lenni ahhoz, hogy jól nézz ki a fotókon, hiszen amint púder kerül a gyönyörű sminkre, hajlakk a megálmodott frizurára és felhúzod a Rád szabott ruhát, tökéletessé válsz azok számára, akik neked fontosak és téged szeretnek. Nekünk pedig fontossá válik, hogy ezt a legjobb tudásunk szerint felejthetetlenné tegyük. Vetkőzd hát le minden frusztrációdat és szerénységet, ez nem az az alkalom, amikor bármelyiknek is hasznát vesszük. Hidd el, hogy Te is megérdemled. Egy próbát megér, legfeljebb már foglalt az időpont

Csodálatos szakma az esküvő fotózás… Nem csak azért, mert megismételhetetlen pillanatoknak lehetünk részesei, hanem azért is, mert ezeket a pillanatokat gyakran gyönyörű és egzotikus helyeken fotózhatjuk. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt Évivel, menyasszonyommal tehetem, aki amellett, hogy fantasztikus társam, egyúttal igen tehetséges fotós is. Ezúttal ő adott interjút egy idei Kanári Szigeteki fotózásunkról, a cikk eredetiben a Magyar Esküvő legfrissebb számában jelent meg.
A cikkhez kattints a képre…
november 28th, 2011
Csaba
AZ ISPWP őszi pályázatán getting ready kategóriában egyik fotóm 12. helyezést ért el. Érdemes a többi fotót is végignézni az ISPWP oldalán, ahol most is kiemelkedő alkotásokkal lehet találkozni. (www.ispwp.com/contests)

JUDGE:
This shot works for the delicate stream and drop of perfume.
Wonderfully timed or a wonderfully fast FPS.
november 17th, 2011
Csaba
Egy régi elmaradás: Ducikáék filmje még a nyáron készült és eddig a privát oldalak között pihent. Aki még nem látta, katt a képre.

szeptember 10th, 2011
Csaba
Pár képem idén is helyezést ért el az AGWPJA és ISPWP Q2 pályázatain:

AGWPJA: Ceremony (8th place)

AGWPJA: (Getting ready (11th place)

ISPWP: Getting ready (19th place)

ISPWP: First dance (20th place)
Hölgyeim és uraim, ezennel a zsűri egyhangú döntéssel Diának adományozza a „Legvidámabb Menyasszony” díjat. Ő és a mosolya ugyanis gyakorlatilag elválaszthatatlanok, ezért társaságában neked sincs más választásod, mint együtt nevetni vele. Szinte elképzelni sem tudom, milyen ha rossz kedvű vagy szomorú, szerintem ez lehetetlen. Ő még az esős, felhős időjárást is megenyhítette, így igazi balatoni naplemente adta a hátteret a kreatív fotózáshoz.



